Ménfői Ifjúsági Kórus

2014. szeptemberében egy gitáros és hat énekes összefogásával megalakult a Ménfői Ifjúsági Kórus. Ahhoz, hogy a kórus zenekarrá formálódjon,nem kellett több, mint egy év. Hiszen cselló és fuvola is társult a gitár mellé, azonban ma két furulya, gitár, hegedű és zongora kíséri az éneket. A zenei szolgálatunk során törekedünk arra, hogy a liturgikus szabályoknak teljes mértékben megfeleljünk.

Hallgasd meg, hogy hogyan zenélünk!

Gitáros szentmise

A legtöbbször római katolikus templomokban zenélünk. Minden hónap utolsó szombatján a ménfői Nagyboldogasszony-templomban teljesítünk zenei szolgálatot a tanév ideje alatt. A gitáros szentmiséket kifejezetten ajánljuk a gyermekeknek és a fiataloknak, de az idősebbeket is nagy szeretettel hívjuk.

Gitáros találkozó

Minden évben részt veszünk a Nyugat-Győr Egyházmegyei Gitáros Csoportok Találkozóján. Így találkozhattál már velünk Hegykőn, Nagycenken, Fertőszentmiklóson és Lövőn is. De nagy örömmel emlékezünk vissza a 2018-as találkozóra is, hiszen ebben az évben a ménfői Nagyboldogasszony-templomban ,,házigazdaként” fogadhattuk a zenekarokat. 

 

 

 

Készülés az ünnepekre

Minden évben adventi áhítatot szervezünk, ami igencsak hasonlít egy koncerthez. De énekeltünk már keresztúton is, illetve egy passiójátékon is közreműködtünk. Évente kétszer ellátogatunk a győri Szent Anna Otthon lakosaihoz, mert hiszünk abban, hogy énekünkkel segíthetünk az ünnepekre való felkészülésben. 

Énekelj velünk!

Ha hangszeren játszol, ne habozz, csatlakozz!
De ha énekszóval társulnál hozzánk, akkor se csüggedj, alig várjuk, hogy megtaníthassuk neked kedvenc énekeinket! A csatlakozáshoz nem szükséges zeneművészeti végzettség. Ha jelentkezni szeretnél zenekarunkba vagy kérdésed van, írj bátran. Huszonnégy órán belül válaszolunk. 

menfoifik@nagyboldogasszony.hu

Gitár a templomban?

Aki volt már szentmisén, biztosan fel tudja idézni az orgona ünnepélyes hangját. Azonban napjainkban egyre több templomban találkozhatunk gitáros könnyűzenei zenekarral a templomban. Hiszen az előírások lehetővé teszik más hangszerek használatát is.  A  150. Zsoltár így ír erről:  ,,Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja!”

Logó

A Ménfői Ifjúsági Kórus logójában látható virág, a liliom a tisztaság jelképe. Ez utal templomunk védőszentjére, Szűz Máriára. A violinkulcs mellett lévő basszuskulcs pedig arra emlékeztet minket, hogy egykor cselló is kísérte énekünket.

Hittantábor

A ménfői hittantábor már húsz éves múltra tekint vissza. Kisiskolás korunkban itt ismerkedtünk meg a szakrális könnyűzene énekeivel. Szeretnénk, ha a mai gyermekek is megismernék ezeket az énekeket, így ma a táborokban szervezőként veszünk részt. 

Ahol vendégként zenéltünk

Dunaszegi Havas Boldogasszony-templom

Győri Szent Anna Otthon

Sokorópátkai Magyarok Nagyasszonya-templom

Likócsi Segítőház

Győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Győri Szentlélek-templom

Csatkai Sarlós Boldogasszony-templom

A zenekar aktív tagjai

Gombás András
gitár


Gombás Mónika
ének

Juhász Mihály

furulya

Józsa Kata 

hegedű

Lukács Dóra

zongora

Nagyné Somogyi Ágnes

ének

Sütheő Anna 

furulya

Kedves Látogató!

A Győr-Ménfői Római Katolikus Plébánia honlapján hamarosan jelentős változtatást fogunk végrehajtani.

Türelmedet előre is köszönjük!