Ministránsok

Szeretettel hívunk és várunk a ministránsok közösségébe

A ministrálás jó lehetőség arra, hogy közelebbről megismerd, mi miért történik a templomban, feladatokat láss el az oltár körül, miközben szolgálatot teszel az Úrnak, szebbé teszed a liturgiát. A ministránsok személyében közösségre lelhetnek a fiúk és a lányok, barátságokat köthetnek egymással, és közelebbi kapcsolatot teremthetnek barátunkkal, Jézussal. A fegyelmezett szolgálat mellett kikapcsolódás, játék, kalandok és sok vidám program várja a fiatalokat. Ha kedvet érzel az oltárszolgálathoz, jelentkezz a misék előtt vagy után Gábor atyánál, vagy bármelyik nagy ministránsnál. Várunk! 🙂

Ministránsok tízparancsolata

1. Ha az oltár előtt állsz, nem a papnak ministrálsz. Jézusunk van ott jelen, Ő figyel rád szüntelen.
2. Magadat hát szedd össze, kezed-lábad tedd össze. Gyorsan járni nem szabad, jó ministráns nem szalad.
3. Mindent megfontolva tégy, szeleburdi sose légy. Ne lépj oldalt, se hátra, rá ne lépj a ruhára.
4. Felfelé lépj jobb lábbal, utána csak bal lábbal. Ha fordulsz, ne légy háttal, se papnak, se oltárnak.
5. Hogyha ketten fordultok, szembe nézzen arcotok. Ne bámulj!…Vigyázban állj, társadnak ne dirigálj.
6. Ne lógasd a kezedet, meg ne mozdítsd a fejed. Ha nézni kell oldalra, szemed fordítsd csak arra.
7. Társadra nyugodtan várj, egyszerre lépj, térden állj. Irányít a legelső, mindig csal a jobb belső.
8. Halkan csengess, ügyesen, Sekrestyében csend legyen. Ne ugrálj és ne mászkálj, egyhelyben ülj, csendben várj.
9. Szöveged tudd pontosan, mondd jól, szépen, hangosan. Hadd mondják az emberek: Jó ministráns a gyerek.
10. Ha mindnyájan így teszünk, akkor mindig mi leszünk Isten előtt kedvesek, Messze földön híresek.

Szent Tarzíciusz

santo-do-dia-sao-tarcisio-15-de-agostoA római vértanúszenteket összegyűjtő martirológium szerint 257. augusztus 15-én halt vértanúhalált. A szenteket általában haláluk napján ünnepeljük, ezért az ő emléknapja egybeesik Mária Mennybevételének, Nagyboldogasszonynak ünnepével. Emiatt keveset szoktunk hallani róla, életét, vértanúságát kevésbé ismerjük.

A Tarzíciusz név annyit jelent, mint Tarzusz városából való férfi. Ebben a városban született Szent Pál apostol is. Tarzíciusz 240 körül születhetett Rómában. Szüleiről semmit sem tudunk, de valószínűleg keresztények voltak, akik gyermeküket csecsemőkorában megkeresztelték, és gondos nevelésben, taníttatásban részesítették. Így válhatott fiatal kora ellenére az Egyház akolitusává. Az akolitusok a Szentírás tanulmányozása után az istentiszteleteken az áldoztatásban segédkeztek, és elvihették az Oltáriszentséget a betegeknek, öregeknek és a börtönökben raboskodó keresztényeknek, akiket az első három században üldözött a Római Birodalom. Nagy megtiszteltetés és felelősség volt ez a tisztség akkoriban. Tarzíciusz még 18 éves sem volt, amikor ezt a megtisztelő feladatot megkapta. Nagy bátorságának a tanúbizonysága ez. Talán az vezérelte felavatását, hogy fiatal kora miatt kevésbé lesz feltűnő, amikor a legveszélyesebb helyekre kell elvinnie az “erősek kenyerét”, az Eukarisztiát.

257-ben Valerianus császár uralkodott Rómában. Ő főleg az Egyház papjai és diakónusai ellen fordult, megpróbálta őket hittagadásra bírni. Az üldözések miatt titkos helyeken tartották a szentmiséket, a legnagyobb körültekintés mellett, nehogy a keresztényekre támadjanak a birodalom katonái. Egy ilyen szentmise alkalmával bízták meg Tarzíciuszt, hogy vigye el az Eukarisztiát a börtönben lévő keresztény testvéreknek, hogy lelküket megerősíthesse a közelgő kínzások előtt. Tarzíciusz tehát magához vette a Szentostyákat, és a ruhája alá rejtve elindult a börtönök felé. Útközben pogány fiatalok állították meg. Biztosan voltak közöttük olyanok is, akik ismerték Tarzíciuszt. Ő igyekezett elkerülni őket, meggyorsította lépteit. De viselkedése gyanút keltett a többiekben. Talán tudták, hogy keresztény, mert amikor észrevették, hogy valamit visz a ruhája alatt, gyanakodni kezdtek, hogy keresztény titkot visz magával. Kíváncsiak lettek rá, el akarták venni tőle. Nekiestek, ráncigálták, földre teperték, de ő keményen védte kincsét. Nem magát féltette, hanem az Oltáriszentséget. Mire a dulakodásra felfigyelő emberek el tudták kergetni a suhancokat, már késő volt. A sok ütésbe, rúgásba, taposásba, kődobálásba belehalt. Egy téren álló oszlopcsarnok tövében érte a halál, nekidőlve az oszlopnak. A Szentséget azonban nem engedte meggyalázni.

Ekkor I. István pápa vezette az Egyházat. Tarzíciuszt a Via Appián temettette el, a Callixtus katakombában. Damazusz pápa (366-384) díszes síremléket állított neki, és verses sírfeliratot vésetett szarkofágjára. 767-ben I. Pál pápa a Szent Szilveszter-templomba vitette Tarzíciusz ereklyéit, több más régi vértanú maradványaival együtt. Sokáig itt őrizték emlékét, míg aztán 1596-ban ereklyéi a templom főoltára alá kerültek.